Véget nem érő bukizásokkal szakították meg a vadászó, halászó, gyűjtögető életmód magától értetődő velejárójaként felhalmozódott monotonitást, de egy-egy komolyabb áldozatokat követelő vadászat, mondjuk egy teve vagy kardfogú tigris leterítése utáni stressz elűzésére is gyakran alkalmazták.
Ugye, ugye, a bukizás célja nem csak a véget nem érő szórakozás! - és ezt már, az ő akkoriban rekord térfogatúnak számító agyméretükkel, nagyon is bölcsen tudták. A vidám emberfélék ezen tevékenysége a legkorábbi példa az úgynevezett pszeudo-bukizókörök létrejöttére. Ez annyiban különbözik a valódi bukiköröktől, hogy aki benne volt, mind bukizott ugyan, de nem kimondottan a bukizásért mentek a bukikörbe; ha már ott voltak valahol egy helyen, spontán bukizásba kezdtek.
A bukizás.blog.hu nagyon kedves olvasói abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy most megtudhatják, a bukizás milyen fontos szerepet tölt be a szociológiában - is. A már bukizó társaság, ha meglátott egy szomszéd törzsből érkező neandervölgyit, akkor nem dobták azonnal nyakon egy lándzsával, de még csak meg sem csonkították, ahogy az akkor elfogadott normák szerint tették volna, hanem bevették őt is bukizni. Gondolta volna?
 |
